Recepciós leszek!

  A hétvégén eldöntöttem recepciós leszek. Egy recepciós csajjal beszéltem, akinél én jobban beszélem az angolt, ezért elgondolkodtam, hogy ennyi erővel én is dolgozhatnék a hotelben. Néztem állásokat is. 20-22 dolláros órabér. A cél 25 dollár teljes munkaidőben. Ez 4000 dollár havonta, ami nem rossz. A alap költségek 1000-1500 dollár körül mozognak havonta. Ez az arány megegyezik a svájcival. Ha párban vagytok a mindkét helyen az egyik fél bérét el lehet tenni egy az egyben.

  Recepciós állásra direktbe fogom elküldeni az önéletrajzomat. Nekem való feladat, mivel ismerem az összes programot, én is kipróbálom őket, így hiteles tudok lenni. A diplomám megvan hozzá és mindenféle egyéb vendéglátós képesítésem.

  Tanulom a nyelvet és addig nem nyugszom, amíg ki nem próbálom magam ezen a területen. Menjenek a spanyol ajkúak, meg a philippino-iak takarítani, akik nem beszélnek angolul, csak tőmondatokban. Elvégeztem egy csomó iskolát Magyarországon, a franc se megy takarítani akkor, azzal nem leszek előrébb. Kis bátorság kell. Nagyobbat kell lépni, nem vissza. Itt az a gond az új bevándorlókkal, hogy nem mernek. Mit? Semmi! Nem mernek telefonálni, hivatalba egyedül intézkedni, utazni. BE VAGYUNK KORLÁTOZVA! Pedig nem kéne. Aki mer, az nyer.

Kicsit elkapkodtam az álláskeresést, de mindig csak szép lassan jövök rá, mire vágyom igazán. Idő kell mindenhez, mire rájövök, tényleg azt akarom.

  Tegnap beszélgettem indiai ismerősömmel, hogy amikor ő kijött 15-20 évvel ezelőtt, akkor szegény kis diákként kezdte pályafutását. A lakótársai nem beszéltek angolul semmit. Ő tudott némileg, mert Indiában sokan beszélnek angolul az angol gyarmatok miatt...

- Úgy tanultam meg angolul, hogy a többiek mindig engem kértek meg, hogy intézzem nekik ezt azt, telefonáljak. Erre egyre jobban kezdem beszélni és most sales manager-ként dolgozom a legnagyobb ausztrál telefontársaságnál, a Telstránál, immáron 11 éve. - mondta.  

  Emlékszem közép sulit is úgy választottunk a családdal, hogy ne legyen nagyon nehéz elvégezni. Hiba volt. A francia vagy angol-spanyol kéttannyelvű iskolát is túl nehéznek gondoltuk. Pedig nem az, megcsinálták mások is. Semmi se nehéz, csak akarni kell. Nincsennek korlátok, legalábbis nekem nincsennek többé. Erre Új-Zélandon jöttem rá. Büszke voltam magamra, hogy levezettem 3000 km-t teljesen egyedül 11 napon át. Azt se tudtam hol alszom a hét második felében, csak szabad voltam és ott aludtam, ahol tetszik. Nem akartam szállást foglalni, kötve lenni időhöz vagy km-hez. Némileg muszáj volt haladnom, mert meg volt a jegyem a visszaútra és általában minden recepció bezárt este 8-kor. Csupán ennyi gondom volt, más nem. Utam végén el voltam keseredve, hogy nem akarok még Christchurch-ba visszaérni. Nem akartam visszacsöppenni a valóságba, mivel olyan szabad voltam arra hétre. Csak egyedül a világ legtávolabbi pontján, ahol valóban érzed ez a világ vége, innen már csak "felfelé" utazhatsz, mert délen már semmi nincs, legalábbis ember lakta területek nincsennek. A Csendes-óceáni kis szigetek sem nevezhető túl nagy civilizációnak... Legelső elérhető pont Ausztrália, ami szintén egy sziget. Onnan se ki, se be, ha a határon úgy tartja kedvük.    

  A nehezebb utat kell választani mindig, mert azzal hosszabb távon jobban járunk. Ez igaz párkapcsolatra, munkára, kivándorlásra. A legnehezebb Svájcba, Ausztráliába, USA-ba bekerülni. Miért? Mert ott van pénz és lehetőség. USA-ban nagy üzletet tudsz csinálni, mert 300 millió ember van. Ha van egy jó ötleted, ott meg veszik. Orvosként Ausztráliában keresel évi 3-400.000 dollárt, USA-ban évi 1 milliót. Svájcba jól kereshetsz, még ha csak 8 millió ember lakik, akkor is. Ausztráliában 22 millióan laknak hivatalosan az egész USA nagyságú kontinensen, de a kereset kiugróan magas, főleg az építőiparban és főként a bányászatban.

  Minden attól függ mit csinálsz. A megélhetés és fizetés arányok azonosak mindenhol a ranglétra legaljától a közepéig. Onnantól kezdve már érdemes vándorolni egy-egy jobb fizetés miatt az egyik országból a másikba.

  A könnyebb úttal rövid távon járunk csak jól és utána rájövünk, hogy kár volt ezt választani. Hányszor szidtam már magam, hogy miért nem mertem lépni. Be voltam korlátolva azért. Már nem vagyok. Ennyi utazás és élettapasztalat után rá kellett jönnöm, hogy mindig nagyobbat kell lépnem, mint amire jelenleg képesnek érzem magam.

  Eljöttem harmadjára is bébiszitterkedni, mert ez volt a leggyorsabb és legkönnyebb út. Utóbbi néhány hétben kiforrt benne a terv: RECEPCIÓS munkára vágyom. Megértem erre is. Változunk. Régen nem akartam az istennek se recepciós lenni, mert nem tűnt könnyű feladatnak.